Mándi Andor

Mándi Andor
Született	Mandel Andor 1891. szeptember 23. Budapest
Elhunyt	1972. augusztus 21. (80 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Nemzetisége	magyar
Szülei	Mandel Ede Mandl Irma
Foglalkozása	gépészmérnök
Kitüntetései	Kossuth-díj (1957)
Sírhelye	Farkasréti temető (11/1-1-480)
Sablon • Wikidata • Segítség

Mándi Andor, született Mandel Andor (Budapest, 1891. szeptember 23. – Budapest, 1972. augusztus 21.) Kossuth-díjas Ganz-gyári gépészmérnök.

A 20. század első évtizedeiben lezárult a nagy elektrotechnikai felfedezések korszaka. A fejlesztés elsősorban a teljesítmények, illetve a feszültségszintek növelésére, valamint a berendezések tökéletesítésére irányult. Bláthy Ottó Titusz környezetében ekkorra felnőtt egy új mérnökgeneráció. Közülük Mándi Andor személye a Ganz-gyári hagyományok folytatását is jelentette.

Élete

Gyermekéveit Kiskőrösön töltötte, mivel jogász édesapja bírói munkát végzett, és előrehaladása a család költözését is jelentette. Így került később Kalocsára is, már járásbírósági elnök fiaként. Nem volt kérdés, hogy tanulmányait a jezsuita gimnáziumban folytatja. Hamarosan kiderült kiváló matematikai és nyelvérzéke, és a családi környezetben megalapozott műveltsége. A kitüntetéssel letett érettségi után a család Budapestre költözött. Édesapja törvényszéki tanácselnök lett, Mándi pedig a Berlin Charlottenburgi Egyetemen kezdte meg felsőfokú tanulmányait. A mérnöki diploma megszerzése után (1914) közbeszólt a történelem. Mándi sok társával együtt az első világháborúban harctéri szolgálatot teljesített, megsebesült, és szerb fogságba esett. A háború után rövid ideig távíró előadó volt egy kerületi parancsnokságon, majd a diplomájának honosítása után a Weiss Manfréd gyárban szerkesztői munkát végzett. Sírja a Farkasréti temetőben található.

A Ganzban

A Ganz Villamossági Rt. 1921-ben alkalmazta gépszerkesztő mérnökként. 1933-tól a gépszerkesztés vezetője lett, kezdetben főmérnöki, majd igazgatói címmel. Több új gépsorozat kifejlesztését irányította és a gépgyártás szinte minden területén újat alkotott. Többször megoldott olyan feladatokat, amelyekre sem a gyár múltjában, sem a külföldi szakirodalomban nem talált támpontot. 1927-ben levezette és közreadta a „Aszimmetriák és felharmonikusok a villamos gépekben” akkor még ismeretlen szabályait, és ezek alapján rendbe hozott egy nagyobb, helytelenül méretezett daru-motor szállítmányt. Az indukciós motorok területén kidolgozta az 1:2 pólusátkapcsolásos Dahlander elrendezés módosított változatát. Az egyenáramú gépeknél a kommutációs feltételekből levezette a gép teljesítményének arányosságát a forgórész átmérőjével, ami abban az időben még nem volt közismert. Mándi Andornak nagy, de nem eléggé ismert szerep jutott a magyar vasút-villamosítás fejlesztésében is. Az első négy - utóbb általánosan Kandóról elnevezett - fázisváltós mozdony tervezésénél, 1929-ben megbízást kapott a főmotor felülvizsgálatára. Ennek során két olyan változtatást is ajánlott, amelyet Kandó elfogadott. Egy évtized múlva az újabb kísérleti „Radony” mozdonyokat a korábbi egyetlen nagy vontatómotor helyett tengelyenként egy-egy fogaskerék-hajtású motorral kellett elkészíteni. Ehhez periódusváltóra volt szükség, amelyeket külön motor hajtott. A rövidrezárt forgórészű vontatómotorok indítási problémáját Mándi már a tervezésnél megoldotta. (Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy másfél évtizeddel később az Oerlikon gyárban még nem jöttek rá!) A II. világháború után ugyancsak Mándi szabadalma szerint alkalmaztak csúszógyűrűs vontatómotorokat és fázisváltóval kapcsolt periódusváltót a Ganz-Kandó mozdonyokban. Sajnálatos tény, hogy mindezek mellett ez a gyártmány életének egy nagyon nehéz időszakát okozta.

Mándi gépszerkesztői tevékenységének talán legismertebb területe a turbógenerátor gyártásához kapcsolódik. Bláthy halála után - a II. világháború okozta anyagbeszerzési nehézségek miatt - felmerült az igény , hogy a párhuzamos hornyú, nagy üzembiztonságú forgórész-szerkezetet továbbfejlesszék. Mándi találmánya a kereszttekercses forgórész -megtartva a korábbi konstrukció előnyeit- lehetővé tette hazai anyag felhasználása mellett a teljesítményhatár 50 MW-ra történő emelését.

1944-ben ismét a történelem sodrába került: az üldöztetések elől kénytelen volt bujkálni, ebben a gyári munkatársai segítették. (Az 1950-es években igyekezett segítséget nyújtani a kitelepítésre ítélt, szerencsétlen sorsú munkatársak számára.)

A háború után

A kialakult új politikai helyzet nem kedvezett a nagypolgári családból származott, a gyárban korábban is vezető beosztásban dolgozó Mándinak. Mellőzésének számos jele volt. Az általánosan ismert tudományos munkássága ellenére az 1950-es évek elején nem kapta meg a tudományok doktora címet, meg kellett elégednie a kandidátusi fokozattal. A címet végül 1958-ban ítélték oda számára, de akadémikussá választása mindvégig akadályokba ütközött. Tudományos vonalon történt mellőzését sokan máig a Mándi és Ratkovszky Ferenc 1945-től kezdődő elhidegülő viszonyára vezetik vissza. Állami kitüntetése ugyanakkor Kossuth-díj.

A BoCo ügy

Ezekre az évekre esik a periódusváltós villamos mozdony (MÁV V55 sorozat) gyártása körüli huzavona. Alapvető baj volt, hogy a felső irányítás ezt a mozdonyt egyszerű módosításnak fogta fel, nem látta azokat a jelentős eltéréseket, ami miatt új típusként kellett volna kezelni. Így rövid határidőket szabtak, nem volt elegendő idő a kísérleti próbákra, gyártás közben próbálták a hibákat korrigálni. Tetézte a bajokat az anyaghiány, a gyártási pontatlanságok, a gyártási idő elhúzódása, amiért Mándit tették felelőssé. Végül a mozdony korszerűtlenné vált, nem tudta felvenni a versenyt a külföldön kifejlesztett egyenirányítós mozdonyokkal. Mándi származása, neveltetése miatt nem volt az új rend elkötelezettje, de tudomásul vette azt, műszaki kérdésekben azonban nem ismert megalkuvást. Várható volt, hogy a Ganz akkori vezetésével előbb-utóbb konfliktushelyzetbe kerül. Ez 1959-ben oda vezetett, hogy csak az Egyesült Villamosgépgyárba történő áthelyezésével tudta elkerülni nyugdíjazását. Itt műszaki tanácsadóként főleg nagyobb zárt motorok melegedési viszonyaival foglalkozott, és ezzel kapcsolatosak utolsó tanulmányai is.

A Műegyetemen előadásaihoz készült „Nagy villamos gépek” című jegyzetének két kiadása is megjelent. Ezek átdolgozott formában bekerültek Liska József professzor „Villamos gépek” könyvsorozatának 3. kötetébe is. 1969-ben átfogó tanulmánya jelent meg „Hőálló szigetelőanyagok adta lehetőségek a villamos gépgyártásban” címmel.

80. születésnapja alkalmából a Magyar Elektrotechnikai Egyesület tiszteletbeli díszelnökévé választotta.

Források

• Sitkei Gyula: A magyar elektrotechnika nagy alakjai (Energetikai Kiadó Kht. 2005)